Saját törnétetek

Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy minél többen olvassák a történeteimet, amik többnyire lovakról szólnak, de szoktam más történetekek is írni.Jó olvasást, remélem tetszenek majd a történetek.

                                   EGY ÉNEKES NAPLÓJA

                                 1. fejezet

Gill Morrist hallották a SztárFM-en - mondta Gill, majd besétált a stúdióba. Én követtem, miközben integettem újdonsült rajongóimnak. - Ricki gyere! Még nincs vége a műsornak! Adnod kell egy élő koncertet! - Szólt Jim a SztárFM rendezője. Jellemző. Még csak pár hete, hogy énekesnői karrierre léptem, és már egy élő adásban kell koncerteznem. 16 éves vagyok, 5 évesen keztem énekelni. Ki hinné, hogy pár napja az ember még csak álmodozik arról, hogy a nagy sztárok nyomába léphessen, és most meg itt énekel egy élő műsorban. Összefogtam hosszú fekete hajam, és a karomra csúsztattam a szerencsekarkötőm. Majd nagy lélegzetet véve, kisétáltam a színpadra.

 

                                     2. fejezet

 

Huh! - mondtam, miközben beültem a limuzinba. Öt perc múlva már a szobámban ültem. Anya vacsorát vitt föl nekem. Megettem, majd a legjobb barátnőmmel Sophival chatteltem. Sophi azt írta

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 77
Össz.: 17 250

Látogatottság növelés
Oldal: Egy énekes naplója
Saját törnétetek - © 2008 - 2024 - sajat-tortenetek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »